Kép: Őszi komló betakarítás

Az aranyóra fénye egy virágzó komlóföldre vetette fényét, élő, borostyánszínű és zöld vászonná változtatva a tájat. A nap alacsonyan jár a horizonton, meleg fénye átvilágít a tornyosuló, gyantás tobozokkal teli kapaszkodók sorain. Minden növény tele van egy szezon munkájának gyümölcsével, texturált felleveleik halványan csillognak, mintha harmat csókolta volna őket, még a fogyatkozó nappali fényben is. A levegő, bár láthatatlan, sűrűnek tűnik a föld, a lombozat és az érő komló összetéveszthetetlen füves-fűszeres illatának keveredő aromáitól, egy illattól, amely a sörfőzési szezon virágkorát hirdeti.

Az előtérben egy munkából megviselt ruhába és egyszerű sapkába öltözött gazda figyelmesen hajol a kapák felé, kezében gyengéden ringatva egy tobozt, mintha annak sűrűségét és érettségét mérlegelné. Testtartása gyakorlott türelmet sugároz, annak a csendes koncentrációját, akit a sokéves tapasztalat megtanított arra, hogy olvassa az érés finom jeleit: a fellevelek papírszerű textúráját, a bennük lévő lupulinmirigyek színét és ragacsosságát, azt, ahogyan a toboz ellenáll vagy enged az érintésnek. Arckifejezése elgondolkodtató, mégis derűs, bensőséges köteléket sugall a földdel és annak ciklusaival, egy olyan kapcsolatot, amely a növény csúcs aroma és a halványuló vitalitás közötti kényes egyensúly tiszteletben tartásán alapul.

középpontban végtelen, szimmetrikus komlósorok vonulnak a horizont felé, minden egyes lugas magasan és rendezetten áll, az ég felé irányítva a kapákat. A művelési rendszer geometriája hipnotikus ritmust teremt, egyre mélyebbre vonzva a néző tekintetét a mezőbe, a lenyugvó nap felé, amely mindent borostyánszínű ölelésében fürdet. A lugassorok visszaverik a halványuló fényt, feszességük a bőséges termés alapját képező aprólékos tervezésről és munkáról árulkodik. Ez egy olyan tér, ahol az emberi szorgalom és a természetes növekedés harmóniában találkozik, emlékeztetve arra, hogy a mezőgazdaság egyszerre művészet és tudomány.

rendezett sorokon túl a háttér köddé olvad, a horizont a nap fogyatkozó melegétől megérintett hullámzó mezőkbe olvad. Maga az ég arany és tompa narancssárga árnyalatokkal van festve, finom felhők csíkozzák, amelyek a fényt lágy derengéssé szórják. A fény és árnyék kölcsönhatása filmszerű minőséget teremt, az egész jelenetet időtlen atmoszférába burkolva, amely egyszerre a jelen évszakban gyökerezik, és örökkévaló ismétlődésében generációkon átívelően hat. A lenyugvó nap nemcsak egy újabb nap végét jelzi, hanem hónapokig tartó gondos művelés, gondoskodás és várakozás tetőpontját is.

Az összhang egyszerre a bőség és az múlandóság jegye. A komló a csúcson van, olajokkal és aromákkal teli, amelyek hamarosan meghatározzák a következő hetekben főzött sörök jellegét. Ez a pillanat azonban múlandó. A szüretet gondosan kell időzíteni, mert az optimális érés időszaka rövid. Ez a feszültség a sürgősség és a türelem között áthatja a jelenetet, ezt az igazságot jól érti a gazda, akinek gondos tekintete egyszerre testesíti meg a jelen iránti büszkeséget és az előttünk álló munka várakozását.

Végső soron a kép többet ragad meg, mint egy puszta szüretet – a sörfőzési év ritmusát is megtestesíti. A komló a munka tetőpontját és az átalakulás kezdetét szimbolizálja, amint a föld elhagyásának küszöbén áll, hogy megkezdje második életét a sörfőzdében. A gazda csendes tekintete magának a mesterségnek a metaforájává válik: figyelmes, átgondolt, a hagyományokhoz és az évszakok folyton változó táncához kötődő. Az eredmény a komlótermesztés mélyen megindító ábrázolása ősszel, ahol az emberi erőfeszítés és a természet pompája találkozik a lenyugvó nap aranyló fényében.

A kép a következőhöz kapcsolódik: Komló a sörfőzésben: Target