Kép: Alkonyatkor megfeketedett az Elrabló Szüzek előtt

Kép egy szélesebb, visszahúzódóbb perspektívát mutat be egy égő kőcsarnokban zajló feszült összecsapásra. A kamera hátrébb húzódik, teljesebb képet adva a csatatérről, és kiemelve a magasodó Elrabló Szüzek elsöprő jelenlétét, amint egy magányos Tarnisheddel néznek szembe. A Fekete Kés páncélját viselő harcos háromnegyedes szögben látható hátulról – végtagjaik kiegyenesedve, testsúlyuk előre helyezve, a kísérteties kék tőrük szilárdan a jobb kezükben. Sziluettjük élesen kirajzolódik a tűzfényes padlón, köpenyük rojtos és úgy lobog, mint a szakadt árnyékszövet, mozgásra, felkészültségre és rendíthetetlen összpontosításra utalva.

Az Elrabló Szüzek sokkal fenyegetőbben uralják a középpályát és a hátteret, mint korábban. Fémtestük kerekeken guruló kolosszális vaslányokra hasonlít – magasak, elkeskenyedőek, lemezeik olyanok, mint a női formára kovácsolt temetkezési monolitok. Páncéljuk most sötétebb, szinte koromfekete, csak a narancssárga tűz halvány csillogását tükrözi vissza. Ősinek, ipari jellegűnek és szinte gyászosnak tűnnek a jelenlétükben, mint a tudatossággal felruházott kivégzőeszközök.

Arcuk sima, sápadt maszkok – már nem derűs, hanem hideg és nyugtalanító, szemük árnyékba mélyült, finoman bemélyedt, hogy minden életjelet elnyomjon bennük. Kapucnijuk szögletes formákká élesedett, mint a gótikus templomtornyok, hajszálaik pedig mereven hullanak, mint a szobor. Karjaik valójában nem is karok – láncok lógnak vállukról, mint a kígyók, hosszúak és nehezek, minden láncszem elég vastag ahhoz, hogy összeroppantsa a csontot. A végükön hatalmas, félhold alakú fejszék lógnak, súlyosak és brutálisak, mindegyik penge a föld közelében pihen, mintha egyetlen végzetes ívben várná, hogy lecsaphasson. A legközelebbi Szűzanya előrehajol, mintha közeledne, láncai részben felemelve, míg a távolabbi középen álló néma hóhérként áll, várva a csapás parancsát.

Környezet kiszélesedett a képben: a magasodó kőoszlopok füstté és parázslá olvadnak. Lángok csapnak fel a padló láthatatlan repedéseiből, rosszindulatú narancssárgára festve a barlangszerű csarnokot. A hamu úgy hullik, mint az égő hó. A csarnok mélysége most tisztán kivehető – árnyékok árnyékok mögött rakosgatnak, oszlopok húzódnak a sötétségbe, míg végül el nem emészti őket a füst. A széles látószög miatt minden nagyobbnak, nyomasztóbbnak tűnik – a Foltos kisebb, de nem kevésbé dacos.

Itt a csata előtti csend még élesebbnek érződik. A Foltos egyedül áll: alacsonyan húzott csuklya, fénylő penge, várakozásra feszült lábak. Az Elrabló Szüzek, sötétebbek és impozánsabbak, tűzben és bánatban kovácsolt kivégzőbálványokként magasodnak. Még nem kezdődött meg a támadás, de a kép a közelgő erőszaktól lélegzik – a lassú lélegzetvétel, mielőtt az acél sikít a levegőben. A kitágult perspektíva a pillanatot valami mitikussá, fatalisztikussá és nagyszerűvé változtatja: egy magányos harcos a mechanikus óriások ellen egy lángoló világban, egyetlen hideg kék fénykarddal, hogy átvágjon a sötétségen.

A kép a következőhöz kapcsolódik: Elden Ring: Abductor Virgins (Volcano Manor) Boss Fight